01. Elrablás

Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, feliratkozókat nagyon jól esik! Meghoztam ez első részt, remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

Brad Simpson

- Milyen lányról lenne szó? – szólalt meg Tristan.

- Hope Wright-ról. – amint kimondta ezt a két szót, ledermedtem.

A fiúk arcát végignézve megállapítottam, Ők nem tudják pontosan, kiről van szó. Igaz, itt Dylan a főnök, azonban van konkurencia. Az egész körzetben, csak Ők és Mi foglalkozunk efféle dolgokkal, s tekintve, hogy a Mi csapatunk mindössze 4 hónapja lett teljes, az ellenfeleink előnyben vannak. Ott a főnök még befolyásosabb, mint Dylan. És visszatérve a lány kilétéhez, Ő Dylan versenytársának a gyereke.

- És miért akarod elraboltatni velünk a riválisod lányát? – kérdeztem, s közben a társaimnak is teljesen világos lett az ügy.

- Ő nagyon fontos számunkra, és még jó üzletet is lehet ebből kihozni. Van két lehetőség. Az egyik: váltságpénzért visszaadjuk Hope-ot, a másik, hogy eladjuk. Szép, fiatal. Nem kell ennél több. – pár perc múlva egy cetlit nyomott Harry kezébe, amin a lakcíme van. Elmagyarázta, pontosan melyik szobában mi van, ami nekünk kell, az a harmadik emelet, erkélyes helység. Most éreztem először egy kicsike félelmet, de nem mutathattam ki.

- Akkor menjetek! Legyetek ügyesek, egy darabban és a lánnyal térjetek vissza. – mutatott az ajtóra Dylan, s már távoztunk is. Mindannyian tudtuk, hogy ez necces lesz, de nem tudunk mit tenni. Szükségünk van a melóra, és élvezni is szoktuk.

- Akkor, kell kötél kampóval a végén, drót, sí maszk, kesztyű, kloroform és textildarab. – adtam ki az utasításokat, s miután felosztottuk ki mit hoz, majd feloszlottunk, hogy megvegyük a kellékeket. Nyolcra kell a megbeszélt helyre menni, addig van még két órám.

  

Hope Wright

Vizes, csupasz lábammal mindenhol kisebb tócsákat hagytam a házban magam után. Mindössze a kedvenc rózsaszín selyemből készült törölközőm fedte testem, így szeltem át a fürdő és a szobám közötti távolságot. Amint beértem a saját kis birodalmamba, a törölközőt elengedtem, mire az lehullott a földre. Kezembe kaptam ágyamon szétterülő pizsamámat, majd magamra öltöttem. Hosszú, vörös hajamat kontyba kötöttem, majd felhelyeztem fogszabályzómat. Fogaim kicsit rendezetlenül állnak, azonban csak estéit kaptam. Már egy éve hordom, ennek eredménye meg is látszik, s már alig maradt hátra abból az időből, míg viselnem kell.

- Kisasszony, a vacsorát feltálaltuk. – jött be Lewis. Apa mindig komornyiknak hívja, de nekem az ez elnevezés rideg, így megmaradtam a nevénél. Kicsit túlzásnak tartom azt, amiben élek. Apámnak nagyon jól megy az üzlete, ezáltal pénzünk is van. Egy hatalmas házban élünk, bejárónővel, szakácsokkal és Lewis-el.

- Rendben, azonnal megyek. – csuktam le ékszeres dobozomat, miután belehelyeztem nyakékemet. Imádtam ezt a darabot, mindig magamon hordom, s ebbe az is belesegít, hogy Édesanyámtól kaptam. Sajnos nekem nem adatott meg, hogy minden nap kiélvezhessem szeretetét, mivel munkája miatt folyton úton van. Jelenleg Spanyolországban tartózkodik, hogy felügyelni tudja a legújabb divatbemutatója előkészületeit. Neki, apámmal ellentétben tudom mi a szakmája. Elmélyedésemből felébredve szaladtam le a konyhába vezető lépcsőkön. Mire leér az ember, olyan érzése van, mintha most futott volna 200 métert. Az étkezőbe érve, apámat véltem felfedezni az asztalnál ülve, ami nagy szó, hiszen éjszaka szokott a beosztottjaival tárgyalni.

- Szia! – köszöntem neki, s egy puszival ajándékoztam meg.

- Hogy-hogy nem dolgozol? – vettem ki a hűtőből kedvenc italom, s helyeztem le az asztalra.

- Ma szabira küldtem az embereimet. A munkából is megárt a sok. – bólintva jeleztem, hogy felfogtam, majd pár sor mondat után, enni kezdtünk. Mint mindig, most is isteni lett a séfünk főztje. Minden falatot kiélvezve fejeztem be vacsorám, s jó éjt kívánás után, felmentem aludni. Késő volt már, legalább is nekem igen. Én sosem élhettem úgy, mint a többi 17 éves. Nem mászkálhatok este az utcán, nem mehetek bulizni, de még laptopom sincs. Apa rettentően félt engem, azt mondja, nem tudni kik mászkálnak az utcán, a végén még elrabolnak és eladnak. Gondosan betakaróztam, s behunytam szemeim, majd vártam az álommanó eljöttét.

Brad Simpson

Eddig hangtalanul sikerült belopóznunk a kapun, s immár az erkély alatt állunk. Connor elővette a rá szánt kötelet és a kampót. Szótlanul adta át James-nak, ebben Ő a profi. Pár lépést hátrébb téve szegezte a balkonra tekintetét, s megcélozta az egyik oszlopot. Sikeresen akadt meg a póznán, s Harry-t előre engedve másztunk fel, s miután meggyőződtünk afelől, hogy a lány egyedül tartózkodik a szobában, elővettem a drótot, majd a zárva helyezve törtem fel. Lassan, óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy nyikorogjon, azonban semmilyen zavaró hang sem keletkezett. Settenkedve mentünk el az ágyig, ahol már az alvó kisasszony feküdt. Körbeálltuk az ágyat, s Tristan zsebéből elővadászta a kábító erejű folyadékot, majd kilötykölt belőle egy kicsit, valami ruhadarabra. A takarót hirtelen rántottuk le róla, mire ijedten felkelt. Megrémült arccal pásztázott minket végig, s ajkait szólásra nyitotta, de mielőtt ez megtörténhetett volna McVey szájához helyezte a textilanyagot. Orrán keresztül kezdte kapkodni a levegőt, nehogy megfulladjon, s ezzel együtt szervezetébe jutatta a kloroformot. Szemháját lomhán csukta le, s teste tartás nélkül omlott James karjaiba. Tudtuk, nem hozhatjuk csak úgy el, hoztunk magunkkal egy táskát, ami eléggé nagy volt. Ezt a ruháinak, s tisztálkodó szereinek szántuk. Harry gyorsan tömködte tele ruhákkal a zsáknak mondható batyut. Reménykedtünk, hogy szobájában találunk egy másik ajtót, ami a fürdő lenne, de csalódnunk kellett, így a fürdői szereket hagytuk. Kis polcáról néhány dolgot is elvett, sminket, fésűt, s egy dobozt is. Bólintva jelzett, így visszaindultunk az erkélyre. Sokat gondolkodtunk, hogy is lehetne kivinni az áldozatunkat, a legkönnyebbnek az tűnt, hogy valaki felrakja a vállára, s úgy csúszik le a kötélen. Persze az a valaki Én lettem, így magamra helyezve a lányt, mentem le először. Miután a többiek is leértek, ugyanolyan halkan mentünk ki, mint be.