Könyv!

Sziasztok! Nagyon régen nem volt rész, de már nem is lesz. A történetet kisebb hezitálás után könyv formájában szeretném kiadni! Ami azt jelenti, lesz egy kis változtatás a neveket illetően, s át is lesz fogalmazva, és a helyesírási hibák is ki lesznek javítva. Az érdeklődők, a könyvvel kapcsolatban Ask.fm-en tudnak kérdezni, de egy éven belül szerintem meg is lesz!

03. Utazás

Sziasztok! Rettentően sajnálom, hogy ennyit késtem, de egy percem sem volt, de a lényeg, hogy most készen van! Köszönöm a pipákat és a biztató kommenteket, rettentően jól esnek! Jó olvasást!

Hope Wright

Connor, mint kiderült kedves srác, de túlságosan is hű akar maradni a rosszfiús stílusához. Közérzetem kezdett kicsit lenyugodni, de még mindig szorongtam. Féltem mi lesz apuval, s tartottam a jövőmtől is. Fogalmam sincs, mit kezdenek majd velem, remélem semmi morbid dolog sem fog történni. Bár, én már annak a tudatával is beérném, hogy minek hoztak ide, vagyis raboltak el. És miért pont engem? Vagy csak szúrópróba szerűen választottak? Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben, teljesen meg voltam zavarodva, de próbáltam agyilag a földön maradni, és arra figyelni mit mondanak. Egész életemben rettegtem a fájdalomtól. Apa és az orvos szerint ezt csak a stressz váltja ki. Kiskoromban nagyon zárkózott, s idegkirohanásaim is voltak. Ezt főként annak köszönhetem, hogy édesanyám sosem volt mellettem. Mindig is rossz volt látni, ahogyan a játszótér mellett elsétálva boldog gyerekek, s az őket követő aggódó édesanyák zsibongtak. S a szívem csak akkor szorult össze igazán, mikor meghallottam a gyerekek száját elhagyó mondatokat, melyekkel anyukat szidják, hogy miért nem mászhatnak fel a játszóház tetejére.

- Akkor fogd a bőröndöd, és itt sem vagyunk. – gondolkozásomból kizökkenve ragadtam meg a ruháimat tartalmazó tárgy nyakát, s követtem az előttem lévő fiút. A fehér lépcsőt körbeölelő korlátba szorosan kapaszkodtam jobb kezemmel, nehogy a bőrönd súlya miatt elessek. Lent négy fiú várt minket, teljes felszerelésben. Brad-et már felismertem, de rajta kívül volt még egy göndör srác. Felsője alól tetoválások tűnten ki, egészen pontosan két madár. Rövid ujjúja miatt, kilátszott felkarja, amin úgyszintén tetkók voltak. Arca alapverően kedves arcberendezéssel bír, lábai enyémeknél is formásabbak voltak. Mellette egy világos barna, pár szőkésebb tinccsel ellátott fiú állt. Kék szemét távolról látni lehet, teste kidolgozott. Brad mellett egy szőke hajú, egészen férfias külsővel, barna szemekkel fiatalember állt.

- Hope, ő Harry – mutatott a tetoválásokban fürdő fiúra – ő James – most a másik kék szemmel rendelkező emberre mutatott – ő Brad, de őt már ismered, ha minden igaz, ő pedig Tristan. – emelte úját a szőke srácra. Mindenki bőröndjét maga után húzva hagyta el a házat. Rossz előérzeteim támadtak, lábaim a földbe gyökereztek. Levegővételem ismét felgyorsult, kezeim, s homlokom izzadni kezdtek. Torkomban gombóc keletkezett, összességében iszonyat kellemetlen érzést nyújtottak a reakcióim. Tenyeremmel görcsösen fogtam bőröndöm, s onnantól a külvilág teljesen megszűnt. Csak én voltam, meg a félelem. Először azt hittem higgadtan, és átgondoltan tudom, majd kezelni a helyeztet, de ez nem nekem való. Én még a sötétben is félek! Testrészeim hirtelen remegésbe kezdtek, majd’ összeomlottam. Lábaim számára testsúlyom a kétszeresére nőtt, s ha nem kap el valaki, összeesem. Félve néztem „megmentőmre”, akiben Harry személyét véltem felfedezni.

- Ha, nem jössz, a saját lábadon kénytelen leszek kicipelni téged! – mondta morcosan. Hangomat akármennyire is kerestem, nem találtam meg, így a könnyebb utat választva, egy bólintással jeleztem. Keze elhagyta derekamat, s csomagomat felkapva vitte ki helyettem. Lábaimmal aprókat lépegettem, reménykedve valaki kiment. Bár ki is jönne el értem? Senki sem tudja, hol vagyok, de mégis bíztam valami természetfeletti csodában, ami természetesen nem jött, s immáron a kocsiban ülve szorongok a két göndör herceg mellett. Mind a ketten az ablakon bámulnak kifelé, miközben a velünk szemben ülő hármasnak, majd’ szétszakad a hasuk a nevetéstől. Egy kisebb buszféleséggel mentünk a repülőtérre, legalább is gyanítom, hogy oda. Mint már Brad is említette Sydney-be megyünk. Sosem voltam még ott, ha mást nem is legalább világot látok egy kicsit. Próbálkozom elterelni a gondolataimat, kizárni a körülöttem történő dolgokat, de ezt nem lehet egyik percről a másikra megemészteni. Lábaim még mindig remegtek, szám is teljesen kiszáradt. Egyszer csak a kocsi egy hatalmasat fékezett, s mivel testemben semmi tartás sem volt, előrebuktam. Csakis az övemnek köszönhetően nem kötöttem ki a padlón, bár a fiúk így is kiröhögtek, amitől csak még jobban magamba mélyedtem. Nem szerettem a középpontban lenni, de azt végképp utáltam, ha rajtam röhögnek.

- Kér valaki valamit? – nézett egyesével végig rajtunk Tristan. Az ablakon kinézve megállapítottam, hogy ez egy benzinkút.

- Hozol neked a Twix-et? – kérdezte Harry. Rajta kívül a többiek vagy kekszet, vagy egy üveg vizet kértek. Mire rám nézett, korgott egyet a gyomrom. Gyorsan hasamhoz kaptam, nem tudom miért, ez ilyen reflex.

- Te gyere be velem, és válassz, amit akarsz. – ismét csak bólintottam, s követtem a szőke fiút.

Brad Simpson 

Eddig minden zökkenőmentesem megy, s remélem ez így is marad. Azon kívül, hogy Hope kicsit remeg, s érezhető körülötte a félelem, nincs különösebb baja. Máskor már rég telerókázták a kocsinkat.

- Ugye mindenkinél itt van a jegye? – nyújtózkodtam egyet. Már egy órája megyünk, így igen csak rám fért. A srácok zsebüket ellenőrizve jeleztek egy biccentéssel, legalább e felől sem kell aggódnom.

- Nekem valami nem tiszta. – emelte fel egyik úját Harry, mire mindenki érdeklődve felé kapta a tekintetét.

- Egyszer Hope apja biztos meg fogja tudni kik is rabolták el a lányát. És higgyétek el, ha rájön, hogy mi voltunk nem minket fog először megkeresni és megölni, hanem Dylan-t. De, akkor ő miért nem jött velünk? – van benne valami. Mondjuk, ha még fizet is, és rájön, hogy mi voltunk az elrablók, akkor is kinyír minket. Nem tudom, hogy a főnök ezt hogy gondolta, de mi ezen állás szerint – ha csak nem talál meg minket – halottak vagyunk. És akkor már a pénznek sincs értelme.

- Hol vannak már Tristan-ék? – nyugtalankodtam. Már 10 perce abban a retkes boltban vannak. Fejemet visszahajtottam a támlára, de rögtön fel is kaptam.

- Srácok, az ott nem Hope? – céloztam a menekülő lányra.

02. Ébredés

Sziasztok! Kisebb késé után megszületett a második rész is! Köszönöm a feliratkozókat és a kommenteket, meg persze a pipának! Jó olvasást!

Hope Wright

Kényelmetlenül forgolódtam az ágyamon, fájt a fejem, s az álmom sem volt a legkellemesebb. Csak 5 fiúra emlékszem, akik betörőruhát viseltek. Szemeimet kinyitva tárult elém egy teljesen idegen szoba. Azonnal ülő helyzetbe kaptam magamat, s a takarót is feljebb húztam magamon. A takaró alá pillantva győződtem meg róla, hogy rajtam van a pizsamám. Lassan kezdtem bepánikolni, a levegőt gyorsabban kezdtem venni, fejemet ide-oda kapkodtam. Mikor a pajzsom kezdett meggátolni a levegővételben, levettem a fejemről. Látószervemmel jobban körbenéztem, s egy ajtót pillantottam meg. Agyam rögtön azon kezdett kattogni, hogy vajon ki menjek-e? Sosem voltam az a félős kislány, de Superman-hoz sem hasonlítanám magamat. Levegővételemet rendszerezve tettem le fedetlen lábfejemet a hideg padlóra, mire felszisszentem. Nem szerettem a hideget, mindig is meleg párti voltam, s vagyok. Lábujjhegyen folytattam az utamat, a titokzatos ajtóig. Éppen csak ujjperceimet helyeztem rá a kilincsre, mikor beszédet hallottam.

„ - És most mi lesz a csajjal?” – kérdezte egy rekedtes, mély hang, s ettől olyan férfias.

„- Tesszük azt, amit Dylan mondott.” – hallottam a neked eléggé keveset mondó választ. Ez is egy fiú hang volt, de az előzőnél fiatalabb, s vékonyabb. Ezután pár másodperccel, léptek zaja ütötte meg füleim. A hirtelen idegesség, s félelem keveréke kezdte ostromolni testem, s emiatt gondolkodásom is cserbenhagyott. Egyetlen dolgot láttam szemeim előtt lebegni, ami az, hogy visszabújok az ágya, majd azt tettetem, hogy alszom. Tervemet célba vittem, szemeimet lecsuktam, s lassan szuszogni kezdtem. Ajtócsapódás robaja visszhangzott az üres szobában. Kicsit összerezzentem, majd imádkozni kezdtem, hátha nem hallotta meg. Csendben jött felém az idegen, s mikor bemélyedt mellettem az ágy, egy kisebb szívrohamot kaptam. Vállamnál puha ujjak tapintását éreztem, s akaratom ellenére kezdtem újra visszazuhanni álmomba.

- Ébren vagy? Csak mer’ hamarosan megyünk Sydney-be. – azonnal kipattantak szemeim, ismét ülő helyzetbe löktem magamat, mire egy megdöbbent fiú arcával találtam szembe magam. Összességében jól, na jó, rettentően jól néz ki. Haja enyhén göndör, szemei barnák. Arcberendezése tökéletes.

Brad Simpson 

Megdöbbenve néztem Hope-ra, kissé megijesztett. Láttam, ahogyan részletesebben megnéz, s gondolkozni kezd.

- Amúgy, ha esetleg kíváncsi lennél a nevemre, Bradley Simpson vagyok, de csak Brad. – nyújtottam felé kezem. Lehet, hogy most raboltam el pár társammal, azonban tisztelettudó vagyok.

- Hope. – nyögte ki bátortalanul, s kis tenyerét enyémbe helyezte, igaz kicsit habozva. Mosolyogva könyveltem el, miszerint nagyon meg van zavarodva, s azt sem tudja, mit csináljon. Nem először rabolok el valakit, először mindenki így viselkedik. Utána elkezdenek hisztizni, hogy azonnal mondjam el, hol vannak és mi lesz.

- Tudnod kell, hogy elhoztuk pár cuccodat, ott vannak a melletted fekvő táskában. Öltözz fel, utána gyere ki és indulhatunk. – álltam fel az ágyról. Tekinteték érdeklődve, mégis lassan vezette az ágy mellé. Még mindig olyan kis ártatlanul nézett, de sajnos nem szórakozhatok rajta többet, nekem is pakolnom kell. A ruháimat már összedobtam egy bőröndbe, csak a fürdőszobai kellékeimet kell elcsomagolnom. Szobámba benyitva gondolkozni kezdtem, hogy van-e egy felesleges bőröndöm, végül is furcsa lenne egy nagy táskával felszállni a repülőre. A legkisebb feltűnést is kerülnünk kell. Szekrényem aljában találtam egy vöröses árnyalatú, bőröndöt, s rögtön át is vittem a mellettem helyezkedő szobába. Kopogtam, s miután jelezte, hogy bemehetek, bevittem neki.

- Ebbe gyorsan pakold bele a ruháidat meg még hoztunk egyéb dolgokat is, azokat is tedd bele. – bólintott egyet, s elhagytam a szobát.

- Brad! – kiabált utánam a jelek szerint Harry. Hátrafordulva vártam meg, míg beér.

- Itt vannak a jegyek. Tedd el a csajét is, vagy csinálj vele, amit akarsz. – reggelt drága Haroldunk mindig ideges, ez biztosan egy családi örökség. Mind a kettő jegyet a zsebembe erőszakoltam, majd miután végeztem a csomagolással, kivittem a dolgaimat, hogy be tudjam tenni a kocsiba. Hope-ot még nem láttam sehol, mondjuk nem is tudja merre kéne kimenni.

Hope Wright

Idegesen öltözködtem a szobámban, viszont az egyetlen kisebb megnyugvást az okozta, hogy az elrablóim elhozták a nyakláncomat és a többi ékszerem. Egy pirosas, hátul csipkézett felsőt vettem fel, s egy hozzáillő vajszínű nadrágot. Azt is a szerencsének könyveltem el, hogy elhozták a kedvenc conversemet, így még azt is felvehettem. Nyakamba tettem anyámtól kapott nyakláncomat is, ami nem más, mint egy álomfogó. Egyik karkötőmet is felvettem, utána ruháimat kezdtem összeszedni. Mire végeztem, egy szőke hajú, kék szemű fiú rontott be hozzám. Összerezzentem ijedtségemben, majd vártam mit mond.

- Én Connor vagyok. – mutatkozott be, s én is elmondtam neki a nevem. 

Blogverseny!

Sziasztok! Annyit gondolkodtam mivel is lehetne egy kicsit feldobni a blogot, és egy egyszerű verseny mellett döntöttem! Sok szeretettel várom a jelentkezőket.

Szabályok: - Kiteszed ezt a képet a blog linkjével együtt a blogodra, amivel jelentkezel.
- Kommentbe jelezd, hogy jelentkeztél.

- Egy személy max. 2 bloggal jelentkezhet.
- Egy ember egy bloggal három kategóriába jelentkezhet.
- Nem muszáj feliratkozni, de nem fogok külön-külön szólni mindenkinek, hogy kint vannak az eredmények!

Jelentkezés (ennek kommentben kell szerepelnie) : - Blogod/blogjaid linkje
- Kategória/kategóriák

Kategóriák: - legjobb fanfiction
- legjobb nem fanfiction
- legeredetibb történet
- legjobb író
- legizgalmasabb pológus
- legszebb design

Jelentkezési határidő: 2014. Máj. 10. 
Eredményhirdetés: Határozatlan!

Nyeremények: 1.helyezés: oklevél, blogajánló, 1 hónapig kint lesz a blogon!
2.helyezés: oklevél, blogajánló, 2 hétig kint lesz a blogon!
3.helyezés: oklevél, blogajánló, 1 hétig kint lesz a blogon!

Sok sikert a jelentkezőknek! 

01. Elrablás

Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, feliratkozókat nagyon jól esik! Meghoztam ez első részt, remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

Brad Simpson

- Milyen lányról lenne szó? – szólalt meg Tristan.

- Hope Wright-ról. – amint kimondta ezt a két szót, ledermedtem.

A fiúk arcát végignézve megállapítottam, Ők nem tudják pontosan, kiről van szó. Igaz, itt Dylan a főnök, azonban van konkurencia. Az egész körzetben, csak Ők és Mi foglalkozunk efféle dolgokkal, s tekintve, hogy a Mi csapatunk mindössze 4 hónapja lett teljes, az ellenfeleink előnyben vannak. Ott a főnök még befolyásosabb, mint Dylan. És visszatérve a lány kilétéhez, Ő Dylan versenytársának a gyereke.

- És miért akarod elraboltatni velünk a riválisod lányát? – kérdeztem, s közben a társaimnak is teljesen világos lett az ügy.

- Ő nagyon fontos számunkra, és még jó üzletet is lehet ebből kihozni. Van két lehetőség. Az egyik: váltságpénzért visszaadjuk Hope-ot, a másik, hogy eladjuk. Szép, fiatal. Nem kell ennél több. – pár perc múlva egy cetlit nyomott Harry kezébe, amin a lakcíme van. Elmagyarázta, pontosan melyik szobában mi van, ami nekünk kell, az a harmadik emelet, erkélyes helység. Most éreztem először egy kicsike félelmet, de nem mutathattam ki.

- Akkor menjetek! Legyetek ügyesek, egy darabban és a lánnyal térjetek vissza. – mutatott az ajtóra Dylan, s már távoztunk is. Mindannyian tudtuk, hogy ez necces lesz, de nem tudunk mit tenni. Szükségünk van a melóra, és élvezni is szoktuk.

- Akkor, kell kötél kampóval a végén, drót, sí maszk, kesztyű, kloroform és textildarab. – adtam ki az utasításokat, s miután felosztottuk ki mit hoz, majd feloszlottunk, hogy megvegyük a kellékeket. Nyolcra kell a megbeszélt helyre menni, addig van még két órám.

  

Hope Wright

Vizes, csupasz lábammal mindenhol kisebb tócsákat hagytam a házban magam után. Mindössze a kedvenc rózsaszín selyemből készült törölközőm fedte testem, így szeltem át a fürdő és a szobám közötti távolságot. Amint beértem a saját kis birodalmamba, a törölközőt elengedtem, mire az lehullott a földre. Kezembe kaptam ágyamon szétterülő pizsamámat, majd magamra öltöttem. Hosszú, vörös hajamat kontyba kötöttem, majd felhelyeztem fogszabályzómat. Fogaim kicsit rendezetlenül állnak, azonban csak estéit kaptam. Már egy éve hordom, ennek eredménye meg is látszik, s már alig maradt hátra abból az időből, míg viselnem kell.

- Kisasszony, a vacsorát feltálaltuk. – jött be Lewis. Apa mindig komornyiknak hívja, de nekem az ez elnevezés rideg, így megmaradtam a nevénél. Kicsit túlzásnak tartom azt, amiben élek. Apámnak nagyon jól megy az üzlete, ezáltal pénzünk is van. Egy hatalmas házban élünk, bejárónővel, szakácsokkal és Lewis-el.

- Rendben, azonnal megyek. – csuktam le ékszeres dobozomat, miután belehelyeztem nyakékemet. Imádtam ezt a darabot, mindig magamon hordom, s ebbe az is belesegít, hogy Édesanyámtól kaptam. Sajnos nekem nem adatott meg, hogy minden nap kiélvezhessem szeretetét, mivel munkája miatt folyton úton van. Jelenleg Spanyolországban tartózkodik, hogy felügyelni tudja a legújabb divatbemutatója előkészületeit. Neki, apámmal ellentétben tudom mi a szakmája. Elmélyedésemből felébredve szaladtam le a konyhába vezető lépcsőkön. Mire leér az ember, olyan érzése van, mintha most futott volna 200 métert. Az étkezőbe érve, apámat véltem felfedezni az asztalnál ülve, ami nagy szó, hiszen éjszaka szokott a beosztottjaival tárgyalni.

- Szia! – köszöntem neki, s egy puszival ajándékoztam meg.

- Hogy-hogy nem dolgozol? – vettem ki a hűtőből kedvenc italom, s helyeztem le az asztalra.

- Ma szabira küldtem az embereimet. A munkából is megárt a sok. – bólintva jeleztem, hogy felfogtam, majd pár sor mondat után, enni kezdtünk. Mint mindig, most is isteni lett a séfünk főztje. Minden falatot kiélvezve fejeztem be vacsorám, s jó éjt kívánás után, felmentem aludni. Késő volt már, legalább is nekem igen. Én sosem élhettem úgy, mint a többi 17 éves. Nem mászkálhatok este az utcán, nem mehetek bulizni, de még laptopom sincs. Apa rettentően félt engem, azt mondja, nem tudni kik mászkálnak az utcán, a végén még elrabolnak és eladnak. Gondosan betakaróztam, s behunytam szemeim, majd vártam az álommanó eljöttét.

Brad Simpson

Eddig hangtalanul sikerült belopóznunk a kapun, s immár az erkély alatt állunk. Connor elővette a rá szánt kötelet és a kampót. Szótlanul adta át James-nak, ebben Ő a profi. Pár lépést hátrébb téve szegezte a balkonra tekintetét, s megcélozta az egyik oszlopot. Sikeresen akadt meg a póznán, s Harry-t előre engedve másztunk fel, s miután meggyőződtünk afelől, hogy a lány egyedül tartózkodik a szobában, elővettem a drótot, majd a zárva helyezve törtem fel. Lassan, óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy nyikorogjon, azonban semmilyen zavaró hang sem keletkezett. Settenkedve mentünk el az ágyig, ahol már az alvó kisasszony feküdt. Körbeálltuk az ágyat, s Tristan zsebéből elővadászta a kábító erejű folyadékot, majd kilötykölt belőle egy kicsit, valami ruhadarabra. A takarót hirtelen rántottuk le róla, mire ijedten felkelt. Megrémült arccal pásztázott minket végig, s ajkait szólásra nyitotta, de mielőtt ez megtörténhetett volna McVey szájához helyezte a textilanyagot. Orrán keresztül kezdte kapkodni a levegőt, nehogy megfulladjon, s ezzel együtt szervezetébe jutatta a kloroformot. Szemháját lomhán csukta le, s teste tartás nélkül omlott James karjaiba. Tudtuk, nem hozhatjuk csak úgy el, hoztunk magunkkal egy táskát, ami eléggé nagy volt. Ezt a ruháinak, s tisztálkodó szereinek szántuk. Harry gyorsan tömködte tele ruhákkal a zsáknak mondható batyut. Reménykedtünk, hogy szobájában találunk egy másik ajtót, ami a fürdő lenne, de csalódnunk kellett, így a fürdői szereket hagytuk. Kis polcáról néhány dolgot is elvett, sminket, fésűt, s egy dobozt is. Bólintva jelzett, így visszaindultunk az erkélyre. Sokat gondolkodtunk, hogy is lehetne kivinni az áldozatunkat, a legkönnyebbnek az tűnt, hogy valaki felrakja a vállára, s úgy csúszik le a kötélen. Persze az a valaki Én lettem, így magamra helyezve a lányt, mentem le először. Miután a többiek is leértek, ugyanolyan halkan mentünk ki, mint be.

00.Prológus

Sziasztok! Ezennel megnyitom az első Bradley Simpson Fanfiction-ömet! Remélem minden kedves olvasónak elnyeri majd a tetszését!

Brad Simpson

Mélyen tüdőztem le a fűvel ellátott cigarettám füstjét, s amint tüdőm megtelt a káros anyaggal, kifújtam. A csikket a földre ejtve nyomta el, s mentem barátaim után. A garázs mögül kifordulva értem utol őket, s onnan együtt mentünk utunkra, ami az egyik flancos étterembe vezetett. Igaz, a munkánk nem éppen a társadalom elvárásainak felel meg, de az ügyeinket, kulturáltan és feltűnés nélkül próbáljuk megoldani. Tudni kell rólunk, hogy az utcalányok főnökének munkáját segítjük, jobban mondva, az általa becserkészett lányokat próbáljuk, a legjobb áron eladni, hogy utána mi történik velük, nem a mi dolgunk. Ma is felszedünk egy újabb áldozatot, s utána jöhet a jól megszokott alkudozás. A kocsi hangos féke jelezte, hogy megérkeztünk a felettesünkhöz, majd miután mind a négyen elhagytuk a kocsit, a raktár épültbe lépve, egyenesen a fehér ajtóig mentünk. Kopogás nélkül mentünk be, mire a főnök ránk kapta a tekintetét.

- Styles hiányzik. – mutatott végig tolla hegyével rajtunk.

- A megbeszélésen ott lesz. – adtam tovább a Harry-től kapott infót. Dylan bólintva jelezte, hogy megértette, majd a sarokba mutatott. A srácokkal pontosan tudtuk, mit is jelent ez, így a megfelelő irányt felvéve mentünk egyenesen a lányhoz. Mint mindig, most is egy agyon drogozott, kócos 20-as éveiben járó nő feküdt ott. Karjánál fogva emeltem fel a földről, s Ő kisebb tántorgás után, megtalálta egyensúlyát, s jött utánunk, a kijárat felé. Csak úgy, mint az eddigi alanyok, Ő sem tudta mi történik, üres tekintettel szállt be az autóba, s kapcsolta be magát reflexszerűen. Connor inttet a sofőrnek, majd a jármű ismét elindult. Meg sem álltunk egyenesen a célig, s miután megérkeztünk, mindenki kiszállt a járműből, leszámítva a tárgyalásunk főtémáját. Szmokingomat megigazítva tértem be az oly’ sokat emlegetett helyszínre, s foglaltam helyet társaimmal együtt az érdeklődőkkel.

- Jó estét. – köszöntünk illedelmesen, mire felénk biccentetek.

- Mennyi lenne az alapár? – tért rá rögtön a lényegre a kalapos fickó. Sóhajtva adtam meg a válaszomat, miszerint a kiindulási ár 536 font (tehát 200.000 forint). A kalapos társa, egy grimasszal reagált az ajánlatunkra, ezzel elárulva, nem tetszik neki.

- Mit szólnátok 480 font-hoz? – ivott bele az alkohollal teli poharába. A fiúkkal egymásra néztünk, s nemlegesen ráztuk meg a fejünket.

- 500 font. – emelt 20 fontot Harry. A jövőbeli vásárlónk újra gondolkozni kezdett, s tett még egy javaslatot, ami 490 fontot takar. Hosszasan tetettük, hogy vacillálunk, hátha tesznek egy nagyobb ajánlatot, de nem szánták rá magukat, így kénytelenek voltunk elfogadni. Hátra vezettük őket a parkolóhoz, s miután megtaláltuk a kocsit, kiszedtük a lányt, zsebre vágtuk a kapott összeget és már ott sem voltunk. Éppen kezdtünk megörülni, hogy Dylan nem hív minket egy újabb munkával, de a történtek szerint elkiabáltuk. Harry telefonja szólalt meg, s miután letette, velünk is közölte, hogy még van egy munkánk. Visszamentünk a kiindulási helyünkre, s ismét utat törtünk a jól ismert fehér ajtóig.

- Nos, mi lenne az? – álltam elő azonnal a kérdésemmel, minden köszönés nélkül. Nem vette magára bunkóságomat, már megszokta.

- Új részlegre helyezlek át titeket. – mosolygott gonoszul. Én már tudtam, mocskos és veszélyes munkát fog ránk hagyni, de ez egyáltalán nem zavart. Mindig is szerettem volna élvezetesen leélni az életemet, ami eddig sikeresen megy.

- A következő munkátok nagyon nagy figyelmet és óvatosságot igényel. Egy lányt kellene elrabolni, s olyan messzire vinni innen, amilyen messzire csak tudjátok. – mondta szigorúan. Komoly dologról lehet szó, mindig elhülyéskedi ezeket a találkozókat, azonban most vér komoly.

-  Milyen lányról lenne szó? – szólalt meg Tristan.

- Hope Wright-ról. – amint kimondta ezt a két szót, ledermedtem.